NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA A társkereső oldalakon a profilépítés két nagy csapdája a felrakott képek tartalma és mennyisége. Kezdjük a tartalommal. Általános jelenség a „lopakodó üzemmód”. Inkább a férfiakra jellemző és közülük is három csoport használja főként az internetről letölthető, más – általában sármos – férfiak fényképeit. Azok, akik pozíciójuk, ismertségük, üzleti eredményeik, társadalmi [...]
tovább >>>
Bár az időjárás kissé megelőzte a lubickolni és napfürdőzni vágyókat, a strandszezon azonban még előttünk áll, jut időnk kiválasztani az alakunkhoz leginkább igazodó vízparti viseletet. Ahogy már megszokhattuk, a fürdőruhadivatban is a legfontosabb inspirációt az elmúlt idők nyújtották, így a trendkövetők idén nyáron leginkább színesben vagy retroban lesznek divatosak, romantikus fodrokkal, csipkékkel, pöttyökkel és az [...]
tovább >>>
Jól élni – HORVÁTH RÉKA ROVATA “Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás.” Ebből a hármasból foglalkozzunk most a pihenéssel! Optimális esetben életünk egyharmadát átalusszuk. A tudósokat és filozófusokat az ősidőktől fogva foglalkoztatja, hogy vajon miért töltjük életünk egyharmadát tudattalan állapotban. A kérdés megválaszolásához a 21. sz. szakemberei sincsenek sokkal közelebb, mint Arisztotelesz [...]
tovább >>>
NetLÉt - BORDÁCS RITA ROVATA Úgy kötődik a termékhez a márka, mint emberhez a név. Az internetes tárkeresőkben a profilokhoz is jó, ha tartozik személyes márka, amely segít kitűnni a tömegből. Az énmárka-építés alapja a megfelelő önismeret. A legáltalánosabb karakterek pedig, amelyek alapján márkává válhatunk: személyiség, szakmai tudás, tulajdon, életstílus, képességek, érdeklődés, megjelenés, barátok. A Badoo [...]
tovább >>>
Tanulmányom korpuszát a német VOGUE 2012. májusi kiadványa képezi. Munkám során több szempont alapján vizsgáltam a magazin képi, illetve tartalmi anyagát. Tanulmányoztam, hogy miként jelenik meg a képi anyagban a Németországra jellemző vizualitás, vizuális hatások, esetleges határok, a német társadalom vizuális fejlettsége. A képi és tartalmi rész vizsgálata során az ország szociális fejlettségét, nyitottságát, zártságát, [...]
tovább >>>
AGATHA SEYMOUR ÍRÁSA
A Szegedi Tudomány-egyetem Juhász Gyula Pedagógus-képző Karán működő Stíluskommunikátor szak évzáró konferenciájára hívott meg Nádudvari Gabriella, a képzés vezetője. Örömmel vettem a meghívást, hiszen a szak elnevezése már önmagában felkeltette az érdeklődésemet. Mert ki is a stílus-kommunikátor és mivel foglalkozik? [...]
NetLét – Bordács Rita rovata „Az a jó reklám, amelyet nem kell magyarázni” – mondják a marketingszakemberek. Ez így van a társkeresők oldalain is. Az a jó profil, ami önmagáért beszél és telitalálat a célcsoport számára. Mi szükséges ahhoz, hogy a mienk is ilyen legyen? Mint már előző cikkemben említettem, azért, hogy használható ötletekkel és [...]
tovább >>>
Jól élni – HORVÁTH RÉKA ROVATA De jó is lenne! – gondolják sokan. Holott a helyzet nagyon egyszerű, már a Beatrice is megmondta. A nap 24 óráját igazságosan 3 felé osztjuk, és akkor kiegyensúlyozott lesz az életünk. Papíron! Foglalkozzunk most az első harmaddal, a munkával! Következő alkalommal a pihenéssel és azután a szórakozással. A munkát [...]
tovább >>>
NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA Már boncolgattuk a közösségi jelenlétet sok irányból, érintettük a vizualitás jelentőségét a netes kommunikációban, a biztonsági szempontokat, a személyes márkaépítést a privát és karrier célokat szolgáló oldalakon, s most szociális szükségleteink egyik legérzékenyebb pontja következzen, a társkeresés, kicsit vegyítve az összes eddigi szempontot. Nem vagyunk mindannyian marketingesek, ezért próbálom kicsit [...]
tovább >>>
A Stíluskommunikátor szak újabb mérföldkőhöz érkezett. A tavalyi végzős hallgatók Brainel Mehandi szakmai támogatása mellett a klasszikus férfiöltözködés harmóniarendszerébe engedtek bepillantást. Idén a leendő stíluskommunikátorok a női öltözetek és megjelenés rejtelmeibe vezetik be az érdeklődőket. A hagyományteremtő konferencia megálmodójának, Nádudvari Gabriellának köszönhetően Szeged kulturális ékköve, a REÖK Palota ismét értékteremtő és hiánypótló ismeretekkel gazdagítja látogatóit. [...]
tovább >>>
Jól élni – HORVÁTH RÉKA ROVATA Ó, a tükör! Hányszor, de hányszor belenézünk! Vizsgálgatjuk, méregetjük magunkat. A tükörbenézés….az kihagyhatatlan. Így is, meg úgy is. A visszatükröződő felületeken a fizika törvényeinek engedelmeskedő képünket látjuk. Egyszerű és objektív…..illetve mégsem. Mert mire tudatosul, már átalakítjuk, befolyásoljuk, véleményezzük. A másik fajta tükörkép, az már sokkal bonyolultabb, de ugyanolyan gyakran [...]
tovább >>>
A stíluskommunikátor szakirányú továbbképzési szak hallgatói idén is szeretettel várják az érdeklődőket április 19-én, Szegeden a REÖK – Regionális Összművészeti Központban, ahol ez alkalommal a nőké a főszerep. Az elmúlt évben Brainel Mehandi stílusszakértő kurzusához kapcsolódóan a férfiöltözködés klasszikus normáival, kialakulásának történetével és annak irányelveivel ismerkedhetett meg a közönség. Az idei év végzős hallgatói a [...]
tovább >>>
NetLét – Bordács Rita rovata A múlt heti írásom végén megosztott gondolatokat olvasva – miszerint a Linkedin oldalain is szövődhetnek barátságok, kialakulhatnak szerelmek – egy Linkedin fejlesztő talán tágra nyílt szemekkel felsikítana, mégis hogy képzelem. A legerősebb professzionális közösség, mint társközvetítő? Vagy gyorsan elkezdene új funkciókat, közösségi tereket beépíteni. Ki tudja? Egy biztos, aki rengeteg [...]
tovább >>>
Akik nyomon követik a stíluskommunikátor szak életét, biztosan tudják, hogy Zólyomi Zsolt parfümőr már négy éve tart nyilvános előadásokat az illatok titokzatos világáról a Szegedi Tudomyányegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán. Idén Mautner Zsófia, a Chilli és Vanilia című gasztroblog szerzője és egy meglepetésvendég, Jókuti András, a Világevő kalandvágyó bloggere is csatlakozott a parfümőrhöz, hogy a [...]
tovább >>>
A Vanity Fair című befolyásos társasági magazin David Cameron brit miniszterelnököt választotta a legjobban öltözött politikusnak. Az amerikai folyóirat értékelésében Laura Chinchilla Costa Rica-i elnök lett a második, míg a harmadik helyet Mark Rutte holland kormányfő érdemelte ki. A negyedik helyre Sonia Gandhit sorolták, míg az ötödik Barack Obama. A hatodik helyet érdemelte ki Kamla [...]
tovább >>>
Helmut Newton, világhírű német-ausztrál fotográfus életművéről nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeumban április 3-án, szerdán. A különleges összeállítás három tematikára összpontosítva ad áttekintést 250 képen keresztül Helmut Helmut Newton 1920-2004 között született képeiből. Helmut Newtont a divat- és aktfotózás forradalmasítójaként tartják számon, de más műfajokban, például a portréfotózásban is maradandót alkotott – mondta el Baki Péter [...]
tovább >>>
NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA „Húsvét van, hímes szép húsvét. A fiúk locsolnak, a lányok osztanak” – írta egy 8 éves kisfiú 1981 tavaszán. 2013-ban az ünnep sítalpas nyulak, havas lejtős locsoló versek, képes, videós üdvözletek mellett hozott néhány nap csöndességet is a közösségi hálózatok oldalain. Húsvétkor a Linkedin ráérős tempót vett fel. Kevés frissítés, [...]
tovább >>>
Valeria Lukyanova nevét lassacskán világszerte megismerik: a 21 éves ukrán modell plasztikai műtétek tömkelegét hívta segítségül, műszempillákkal, színes kontaktlencsékkel igyekezett élő Barbie-vá varázsolni magát. Az eredmény önmagáért beszél, a megszólalásig hasonlít egy Mattel termékre, temérdek rajongóval büszkélkedhet, ugyanakkor kinézete megosztja az embereket. Sokan taszítónak, mi több, horrorisztikusnak és rémisztőnek találják az ukrán modellt, jó néhányan [...]
tovább >>>
A minap egy konferenciára készülve ötleteket kerestem előadásomhoz. Akik ismernek, tudják, hogy régóta rajongok az Apple termékek iránt, ezért aztán arra gondoltam, nem is lehetne jobb tanítóm Steve Jobsnál. Így akadt kezembe Carmine Gallo: A prezentáció mestere című könyve, amiben a számítógépzseni nyilvános szerepléseit elemezte. Steve Jobs és a stílus kapcsán elsőre biztos mindenki az [...]
tovább >>>
Jól élni – HORVÁTH RÉKA ROVATA Minden reggel új kezdet. Új lehetőség. A Nap mindig felkel, és aztán beragyogja a világunkat. Elűzi a sötétséget, látni enged és melegít. Teszi mindezt fáradhatatlanul újra és újra, mióta világ a világ. A jó példa itt van előttünk. Utánozzuk! Legyünk mi magunk saját életünk Napja! Minden napban ott a [...]
tovább >>>
Az elmúlt három év minden tavaszán Szegedre látoga-tott Zólyomi Zsolt, az egyetlen magyar parfümőr. Az SZTE JGYPK stíluskommuni-kátor szakirányú továbbképzési szakjának oktató-jaként nagysikerű nyilvános elő-adásokat tartott a parfüm kommuni-katív funkciójáról, a parfümipar működési elveiről és történeti aspektusokról. Idén egy különleges esemény koronázza meg a parfümismereti előadásokat [...]
tovább >>>
NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA Eldöntöttük, regisztrálunk. Profilunkkal beékelődünk a szakmai közösségi létbe és a Linkedin főoldalán keresztül létrehozunk magunknak egy bázist. Az önéletrajzunk többrétegű mesterpéldányát. A karrier tanácsadók javaslata mentén, ha új állásra pályázunk, minden pozícióhoz más és más kísérőlevelet és önéletrajzot küldünk. Az állásajánlathoz igazítva kiemeljük pályafutásunk, végzettségünk, képességeink és személyiségjegyeink azon részét, [...]
tovább >>>
Zólyomi Zsoltot, mint az egyetlen magyar parfümőrt már biztosan nagyon sokan ismerik. Én budapesti parfümériájában kerestem fel, ahol a niche parfümök titokzatos világáról mesélt. Az üzletbe lépve azonnal elvarázsolt a látvány. A helyiséget körüllengi valamifajta megfoghatatlan titokzatosság, báj és kecsesség. Egy igazi ékszeres doboz a város szívében. Miért lehet, hogy más parfümériákból néhány perc [...]
tovább >>>
Az utóbbi időszakban előtérbe került a dohányzás ellenes magatartás országunkban. A cigaretta árának emelésével a kormány azt kívánta elérni, hogy minél többen kezdjenek el leszokni e káros szenvedélyről. A későbbiek során rémisztő képekkel látták el a dobozokat, hangsúlyozva – mintegy ellenreklámként – a dohányzás lehetséges káros hatásait. Nem árt azonban a dolgok mögé nézni, vajon [...]
tovább >>>
Magyar divattervezők által készített, párizsi ihletésű divatbemutatót rendeznek meg Budapesten, amelynek során fogyatékkal élő modellek is felvonulnak. Számukra külön kreációkkal készültek a neves divattervezők. A programban a nyilvánosság elé kerülnek Octavio Pizarro, Christine Phung és Miki Mialy francia fővárosban alkotó tervezők exkluzív ruhái is. Az Elle Magazin Fashion Show-ján Benes Anita (Daalarna), az Elysian tervezőpár [...]
tovább >>>
NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA Mindenhez kell egy jó stratégia, az internetes jelenléthez is. Mielőtt regisztrálunk és az adatlap kitöltését vadul elkezdenénk, gondoljuk végig, mire használjuk majd. Igaz ez minden oldalra, a Linkedin-re, a Facebook-ra, és együttes használatukra is. Tegyük fel magunknak a kérdést: miért akarunk a közösség részévé válni? Kikkel, milyen minőségben fogjuk tartani [...]
tovább >>>
Várakozással és félelemmel vegyes érzelmek kavarognak bennem, amikor felszállok a londoni gépre. A csomagokat már feladtam, kétszer 20kg. Mi fér a bőröndökbe eddigi 29 évemből? 15 kilónyi kedvenc könyv (ebben sajnos régimódi vagyok, akkor sem lesz e-book olvasóm), néhány karácsonyfadísz, 5 pár cipő. A ruhák közül biztos ami biztos, bepakoltam azért a kosztümöket és koktél [...]
tovább >>>
HORVÁTH RÉKA ROVATINDÍTÓ GONDOLATAI Mind ezt szeretnénk, mind így szeretnénk…. Jól élni. Mit is jelent ez pontosan? “Ákosék jól élnek.” Vagy: ” Gabi Amerikában tanul. Jól él.” Ha megkérdeznénk száz embert, alig akadna közülük olyan, aki ne az anyagi jólétet mondaná. “Jólétben élni”. Ezt hallva biztos, hogy majdnem mindenki a gazdagságra gondol. A sok pénzre. [...]
tovább >>>
NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA Eddig a közösségi hálózatokról a magánember online „játékszereként”, kapcsolattartási eszközeként beszélgettünk. A különféle rendszerek és módszerek azonban munkavállalóként, szakértőként, vezetőként, és cégtulajdonosként is támogatják jelenlétünket. Ahogyan a valóságban, úgy a neten is nehéz letenni a lantot, és tisztán csak egyik, vagy másik szerepben megjelenni a közösségi oldalakon. Vannak (ez idáig [...]
tovább >>>
A tervező nevével megegyező Tom Ford divatmárka nagyon megosztó a stílus iránt elkötelezettek körében is. Túldimenzionált árai miatt valóban kérdés, hogy mennyire mesterséges az az értékrend, amit a brand köré kreálnak. Ha azonban arra gondolunk, hogy ő volt az, aki különös érzékkel és jövőbe látó képességével a ’90-es években megmentette a csőd széléről a Gucci [...]
tovább >>>
NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA A közösségi net-élet vonatkozásában volt már szó minőségről, mennyiségről, s mielőtt belevágunk a magánszereplés elemzését követően a karriert, és személyes márkát építő virtuális jelenlétbe, muszáj időznünk kicsit a biztonság kérdésénél. Nem riogatásnak szánom a témát, célom a figyelemfelkeltés. Bármely közösségi hálózat esetén megfontolandó, hogy milyen tartalmú személyes adatot, fényképet teszünk [...]
tovább >>>
A REmese Környezettudatos Divattervezők Társasága idén harmadik alkalommal szervezi meg a környezettudatos fiatalok találkozóját március 7-10 között Budapesten. A négynapos rendezvény programjai ingyenesen látogathatók. Március 7-én szakmai napot tartanak a Design Terminálban, ahol többek között Dr. Máthé Lajos néprajzkutató és Kiss Miklós reklámgrafikus tartanak majd előadásokat. A program szervezői fontosnak tartják, hogy a környezeti és [...]
tovább >>>
A stílus-kommunikátor szakma most születik! Egy olyan igény szelleméből, amely a divat, a viselkedéskultúra és a menedzsment világát harmonizálja. Azoknak a diplomásoknak ajánljuk szakunkat, akik szívesen dolgoznának közéleti személyiségek mellett, és olyan szakemberekké szeretnének válni, akik – „karmesterként”, vagyis különböző szakterületek képviselőinek bevonásával – holisztikus szemlélettel képesek a külső és a belső egységének megteremtésére [...]
tovább >>>
NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA A virtuális közösségi életnek vannak íratlan szabályai. Olyanok, mint a homokozók törvényei. Itt sem szórhatjuk büntetlenül egymás szemébe, hajába a homokot és nem kaphatjuk ki a másik kezéből a lapátot. Építhetünk együtt szép várakat és cserélhetünk szórakoztató homok-süti formákat, a közös játék élményének reményében, a játszótársak tiszteletben tartása mellett. Milánóban [...]
tovább >>>
A parfümök kitüntetett szerepet kapnak az életünkben. Vannak illatok, amik mágikusan hatnak ránk, vannak, amik boldogsággal töltenek el, és vannak, amiktől igazi nőnek érezzük magunkat. És hosszú időn keresztül keressük azt az egyet, ami leginkább illik személyiségünkhöz, amiről azt gondoljuk, hogy igazán képes kifejezni egyéniségünket. De vajon miben rejlik a parfümök valódi titka? A választ [...]
tovább >>>
NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA Mielőtt a közösségi portálokon közzétett fényképekről, megjegyzésekről és üzenetekről részletesen szó esne, nézzünk a függöny mögé és ágyazzunk meg a témának a vizuális kommunikáció alapjainak érintésével. A felvezetést azért kezdem ezzel a kevéske elmélettel, mert így mélyebb összefüggéseket is felfedezhetünk a Facebook Like-ok mögött. A vizualitás a tárgyak, események, érzések, [...]
tovább >>>Vasárnap már az új címen, a budapesti Váci utca 1. alatt, az egykori Takarékpénztár épületében várja érdeklődőit a WAMP művészpiac. A rendezvény a jövőben hetente, tematikus formában kerül majd megrendezésre. Február 17-től a régi bankszékházban közel 4000 négyzetméteren fogadják a vásárlókat. A neoreneszánsz stílusú épület műemléki védettséget élvez, az UNESCO Világörökség része. Változás az [...]
tovább >>>
ROMANI DESIGN Örömmel kísérek figyelemmel minden olyan kezdeményezést, amely az elfogadás, a nyitottság és az együttgondolkodás színterévé válhat. Talán sokak számára újdonság, hogy létezik Magyarországon egy divattervező stúdió, amely a roma kultúrán keresztül igyekszik egymás elfogadására és megismerésére ösztönözni. A stúdió munkájában résztvevők hiszik, hogy az egyre inkább fokozódó társadalmi konfliktus, a romák elleni előítélet [...]
tovább >>>
2008-ban a 8-14 éves korosztály tíz tagjából négynek saját tévéje, hatnak saját mobiltelefonja van. 22% rendelkezik saját számítógéppel és 10% internettel. 2009-ben a 12-17 éves korosztály 73%-a volt rendszeres látogatója valamelyik közösségi oldalnak. Egy 2011-es kutatás pedig kimutatta, hogy az esetek több mint 60 százalékában nincsenek az internethasználatra vagy a tévénézésre vonatkozó szabályok a családban [...]
tovább >>>
Számos divattervezőt ihletett már meg a roma viseleti kultúra, melynek köszönhetően olyan különleges és csodálatos kollekciók születtek, melyek darabjainak e kultúrára nyitott viselője átélheti a szabadság, a szépség és az érzékiség érzését. A tervezők közül figyelemre méltóak Dee Anne Chey Markiewicz, fiatal amerikai divattervezőnő munkái, de megemlíthető Emilio Pucci neves, olasz divattervező is, aki ruháit [...]
tovább >>>
Ne ijedjenek meg, nincs veszély! A fenti mondat Rózsa Péter Média-kommunikációs kurzusának egyik szituációs gyakorlata volt. Szombaton reggel izgatottan készülődtünk csoporttársaimmal a szegedi TiszapART TV stúdiójának előterében. Előkerült púder, rúzs, szemfesték. Mentorunk, Nádudvari Gabi sminkelte a lányokat, mialatt Rózsa Péter, a kurzus oktatója a kamerákat szerelte. Közben próbáltuk lázasan memorizálni az előző nap megírt szövegünket [...]
tovább >>>
NetLét – BORDÁCS RITA ROVATA Világfaluban élünk, internetnyire vagyunk mindentől. A NetLét szinte elkerülhetetlen. Talán épp ezért a túlhajszolt és kimerült üzletemberek – akik természetesen mindig időben, gondosan válaszolnak a közösségi oldalakon az üzeneteikre, és nem hagynak ki egyetlen megosztási lehetőséget sem karrierjük, személyes imázsuk erősítése érdekében – nomád szigetekre vonulnak vissza feltöltődni. Ahol nincs [...]
tovább >>>
OMBRE, EGYENESEN A HOLLYWOODI SZTÁROKTÓL
A festett haj mindig is több odafigyelést és törődést követelt meg a természetes haj igényelte ápolásnál. Minden nő, aki egyszer is festette már a haját, jól ismeri azt a kétségbeesett érzést, amikor felfedezi a tükörben, hogy haja elkezdett lenőni. Újabb színezés újabb színezést követ, ördögi körforgás veszi kezdetét [...]
Reggel arra ébredek, hogy a picikém a hajamat húzza. Ébresztget: menjünk játszani. Kikászálódom, rendbe hozom magam és indulhat a nap, reggel 8 óra van. A karácsonyfa még nincs megvéve, a menü már félig kész, feltakarítottunk, de a nagyinak még hiányzik egy ajándék, a szeretetszolgálathoz is el kell vinni a ruhákat. Sok a dolog. Nem baj: [...]
tovább >>>
DIVATMÉDIA TÓTH ALIVAL
Múlt pénteken a divatmédia rejtelmeibe Tóth Ali, a The Room magazin főszerkesztője vezetett be bennünket, leendő stíluskommunikátorokat. Előadását a nyomtatott és az online sajtó párharcának ismertetésével kezdte, kiemelve a két típus létjogosultságának összetevőit, majd ezen termékek lehetséges jövőjét [...]
GÖRÖG IBOLYA SOROZATA
Színházban
Mély meggyőződésem, hogy az illedelmesség belülről fakad: tudja-e a néző, hol van? Felkészült-e rá már napokkal előtte, hogy színházba megy, hogy átvegye a színészektől az élményt. Hiszen a színészek hónapokon át dolgoznak, gyakorolnak, aznap este, függetlenül attól, hogy fáj-e a foguk, vagy elhagyta-e a szerelmük, nekünk akarnak adni valamit. Ehhez illően kell alkalmazkodnunk [...]
A VONZÁS ÉS TASZÍTÁS DINAMIKÁJA A FOGYASZTÓI TÁRSADA-LOMBAN
Hogyan hozzuk magunkat jó formába egy hét, egy hónap alatt az ünnepek vagy éppen a nyári fürdőruhaszezon közeledtével? Hogyan nyerjük vissza tökéletes alakunkat szülés után? Milyen kúrákat alkalmazva őrizhetjük meg fiatalságunkat? Az elmúlt években már nem jelenhet meg egyetlen női magazin sem anélkül, hogy valami hasznos tanáccsal szolgálna a fittségünk, a jó alakunk és a fiatalságunk megóvása érdekében. De mit is üzen valójában ez a sok „hasznos tanács”?
Az utóbbi években a globalizációnak és az internetes áruházaknak köszönhetően sorra jelentek meg Magyarországon is olyan márkák, amelyek azelőtt kevésbé voltak ismerősök. (Ralph Lauren, Gant, River Woods, Tommy Hilfiger stb.) Közös jellemzője ezeknek a ruhadaraboknak a preppy stílus: az élénk színű pólók (felhajtott gallérral), khaki nadrágok, vitorlás cipők, iskolai egyenruhára hajazó blézerek. Minden márka elsősorban [...]
tovább >>>
MARIE CLAIRE FAHION DAYS
Rock & roll és romantika, dekadencia és érzéki nőiesség – mindez teljes összhangban a magyar tervezők 2012-es őszi-téli kollekcióiban. Az előttünk álló szezon darabjait alapjaiban határozza meg a fekete szín, melyet a különböző szövetek és színek kombinációi tesznek igazán izgalmassá. Rövid beszámoló az idei Marie Claire Fasion Days-ről…
Mondják, hogy egy nő harmincéves korára találja meg a stílusát, addigra tanulja meg a húszas éveinek kísérletezgetése után, hogy mi áll igazán jól a személyiségéhez. Úgy látszik, a hírességek sem kivételek ez alól. Kevés annyira megosztó ember van a celebvilágban, mint Victoria Beckham. Még akik nem olvasnak pletyka lapokat, azok is tudják, hogy micsoda vita [...]
tovább >>>
DÍVA(t)bemutató az Andrássy úton
A Gombold Újra! – Divat a magyar elnevezésű programnak köszönhetően a hazai divat az elmúlt években újra bekerült a köztudatba, a kulturális élet körforgásába. A kezdeményezés követésének egy újabb kiemelkedő példája a szeptember 15-én megrendezett DÍVA(t)bemutató [...]
Szakunk kiváló és szeretett oktatójának új könyve!
Görög Ibolya: Tanácsoskönyv – Új kalamajkák
Szócikkek, élmények, szösszenetek a viselkedéskultúra területéről
Atheneum Kiadó, Budapest, 2012. 212 oldal, 2990 Ft
GÖRÖG IBOLYA SOROZATA
Az öregségről
Miért kell szégyellni vagy restellni az öregedést? Most, hogy jól elmúltam hatvan, az agyammal tudomásul vettem, hogy beleléptem a „kvázi” öreg korosztályba. Néha még reménykedem, hátha középkorúnak számítok – de nem! Egyébként, ha belegondolnak, ez az élettel jár. Ahogy növögetünk, napról napra öregszünk [...]
Két és fél millió dolláros – több mint félmilliárd forintos – melltartóval sietett a megfelelő karácsonyi ajándékon töprengő férfiak segítségére egy amerikai fehérneműgyártó cég. A melltartót 5200 gyémánt ékesíti, köztük egy 20 karátos [...]
tovább >>>