A VONZÁS ÉS TASZÍTÁS DINAMIKÁJA A FOGYASZTÓI TÁRSADALOMBAN

Hogyan hozzuk magunkat jó formába egy hét, egy hónap alatt az ünnepek vagy éppen a nyári fürdőruhaszezon közeledtével? Hogyan nyerjük vissza tökéletes alakunkat szülés után? Milyen kúrákat alkalmazva őrizhetjük meg fiatalságunkat? Az elmúlt években már nem jelenhet meg egyetlen női magazin sem anélkül, hogy valami hasznos tanáccsal szolgálna a fittségünk, a jó alakunk és a fiatalságunk megóvása érdekében. De mit is üzen valójában ez a sok „hasznos tanács”?

Testképzavar

Egy 2005-ben készült amerikai felmérés szerint a középiskolás diákok 45,6 százaléka fogyókúrázott már. Amellett, hogy ez a tevékenység elsősorban lányokra jellemző, a fiúk aránya is meglepően magas, 29,9%. Az elhízástól való félelem azonban nemcsak a megfelelési vágytól hajtott kamaszokat keríti hatalmába, hanem a középkorú nők körében is egyre gyakrabban jelennek meg különböző étkezési rendellenességek.[1]

A 20. században a test már nem, mint a „lélekkel” szembeállított, ellenséges „másik” jelenik meg. Az emberek kapcsolata saját testükkel közvetlenebbé, a személyiség kifejezésének egyik kulcsfontosságú eszközévé válik. A személyes identitás kialakítása, kifejezése és fenntartása azonban a modern ember számára már központi probléma[2], mely a testről alkotott kép különböző zavaraiban is megmutatkozik.

Testképzavarról beszélünk abban az esetben, ha valaki nem tudja helyesen megítélni saját testét, illetve azt, hogy ilyen szempontból mi normális. Az ebben szenvedők egy valójában természetellenes ideálhoz akarnak hasonlítani, és céljuk eléréséhez sokszor az egészségükre súlyosan ártalmas szokásokat vesznek fel. A legismertebb ilyen jellegű betegségek közé tartozik az anorexia nervosa és a bulemia nervosa.[3]

A test, mint „kulturális szöveg”

A betegségek kialakulását az elméletek közül többen a kontrollmechanizmusok zavarával magyarázzák. A szociálpszichológiával ellentétben, ahol a kövérségtől való félelmet állítják a középpontba, Beck és Emery a kontroll elvesztésétől való rettegésre fektetik a hangsúlyt. Szerintük, ha az egyén az életének bizonyos területén nem rendelkezik kellő hatalommal, akkor ezt egy másik terület extrém kontrollálásával fogja kompenzálni.[4]

A kognitív-behaviorista magyarázat szerint az anorexiás betegek megrekedtek a fogalom előtti gondolkodás szintjén – ez normális esetben a 2-7 év közötti gyermekekre jellemző – ami egocentrizmussal és a mágikus omnipotencia (mindenhatóság) érzésével írható le.[5]

Csabai Márta és Erős Ferenc tanulmányukban az előbbiekhez képest egy komplexebb képet adnak a testképzavarral összekötődő betegségek kialakulásának okairól. Főként a testtel kapcsolatos szociális és kulturális reprezentációk szerepét hangsúlyozzák.

Az utóbbi évtizedek szociálpszichológiai és társadalomtudományi kutatásaiban a személyes identitásnak olyan összetevői kerülnek előtérbe, melyek addig a szakirodalomban kevésbé voltak jelen. Többek között ide tartozik maga a test, a nemiség, a testtel kapcsolatos különféle folyamatok és jelenségek.

Testünk egyrészről magán hordozza az adott korszak és társadalom jegyeit, másrészről pszichés realitás, mely belső személyiségünk kivetülése.

A test, mint „kulturális szöveg” Mary Douglas munkája nyomán létrejött antropológiai hagyományból származik. Ez a megközelítés testünket tabula rasanak tekinti, mely visszatükrözi a kulturális értékeket és szorongásokat.[6]

A test, mint „belső” felszín gondolata Freud nyomán a pszichoanalitikus elméletekben mélyült el igazán.

A múlt század végén, a kapitalista tömegtermelés megindulásával egyre inkább előtérbe került a folyamatos teljesítményre képes, nagyobb rendszerekbe illeszkedni tudó munkaerő. Az, hogy az emberek milyen szerepet és státuszt töltenek be a társas térben, már nem az intézményes szerepektől függött, egyre inkább az egyén feladatává vált a hovatartozás jelzése. Korunkban az anorexia mutatja igazán, hogy az egyének micsoda küzdelmet vívnak az önmegjelenítés területén. Ennek egyik oka, hogy a fogyasztói társadalom keretei a történelem folyamán először lehetőséget biztosítanak arra, hogy valaki saját testéből önnön ideálját hozza létre[7].

Ezek az ideálok a történelem folyamán folyton változtak. Gondoljunk csak Rubens korának töltött galambjaira vagy az első világháború utáni sovány, egészen férfias megjelenésű hölgyekre. Az 1950-es évektől a telt idomú, homokóra alkatú nő, mint Marilyn Monroe testesítette meg az abszolút szépségideált, majd Twiggy megjelenésével újra a cingárság lett a divat, amely azóta is (látszólag) töretlenül tartja magát. Az elmúlt 50 évben jelentősen nőttek a sovány nőkkel kapcsolatos pozitív értékelések, ami nagy mértékben hozzájárulhat az anorexiában szenvedők számának növekedéséhez[8].

Vonzás és taszítás

Ma, a szárkultusz és a reklámok korában a test új jelentésekkel ruházódik fel: a tudás és a belső értékek helyett (vagy mellett) a társadalmi sikeresség mértékévé, hordozójává válik. A siker könnyebb elérését segítik az erre épülő iparágak (pl. szépség- és fitnessipar).

A fogyasztói társadalom egymásnak ellentmondó üzenetei azonban korántsem könnyítik meg a vágyott siker és népszerűség eléréséig vezető utat. Megjelenik a fogyasztás „járványa”, a vásárlás, az élvezetek hajszolása. A másik oldalon ott állnak sportos, egészséges életmód és a karcsúság jelmondatai. A vonzás és taszítás dinamikája így nagyon gyorsan képes az egyént önmagával konfliktusba sodorni[9]. Talán ezzel is magyarázható, hogy az anorexia nervosa kórképe a betegség története során gyökeres változásokat mutat.

Az étel és az evés extrém elutasításával jellemzett zavar a múlt század 70-es éveiben vált ismertté. A századfordulón az anorexiások „a vékony test spirituális és szociális jelentései szerint szervezték viselkedésüket, és az étel elutasítását testi okokkal magyarázták”[10]. Mai társaikat azonban már a kövérség tölti el félelemmel, hogy képtelenek teljesíteni az elvárásokat. A kövérség-fóbia és az ezzel összekapcsolódó testképzavarok a 60-as évek előtt egyáltalán nem jelentek meg az anorexia nervosa tünettanában. A másik különbség a bulemia egyre gyakoribb előfordulása, az ezzel együtt járó extrém fogyasztási módszerek (pl. hánytatás, hashajtók szedése) sem voltak jellemzőek a 20. század első felében. Ezek a jelenségek Csabai és Erős szerint a „társadalmi test” és a kulturális normák változásával magyarázhatók[11].

Férfi testideálok

Tény, hogy az anorexia és a bulémia leginkább a nők körében elterjedt betegségeknek számítanak, a testképzavarral összefüggő betegségek azonban a férfiakat sem kerülik el. A női nemi szerepek változása természetes módon hatást gyakorolnak a férfi nemi szerepekre, ami tökéletesen nyomon követhető a nőkéhez hasonló testideálok változásában.

A férfiak testképzavarának alapját az atlétaideál (Schwarzenegger-ideál) képezi. Az izomdiszmorfia jelensége elsősorban olyan férfiakra jellemző, akik izmosak, súlytöbblettel rendelkeznek, és az anorexiásokkal ellentétben ők a soványságtól tartanak. A kényszeresség ebben az esetben nem a táplálkozással függ össze, hanem a túlzott mozgással, edzéssel próbálják elérni az áhított ideált. Ezeket a férfiakat azok olyan tényezők motiválják, mint a kontroll, az önuralom, a hozzáértés és a szexuális vonzerő.[12]

Szépségideálok mindig is voltak és mindig is lesznek. Twiggy óta azonban nagyot fordult a világ, és a csontsovány modellek csillaga szerencsére leáldozóban van. A természetesség, a külső és belső összhang és az egyediség, mint egyedülálló értékek talán újra elfoglalják helyüket a szépség 21. századi meghatározásában.

Twiggy, a 70-es évek ideálja[13]

Az 50-es évek szépségideálja[14]