GÖRÖG IBOLYA SOROZATA
Országokról apróságok
„Amikor egy amerikai egyszerű kérdéssel fordul egy európaihoz, a német azt mondja, hogy „igen”, és megteszi, a francia azt mondja, hogy „igen”, és nem teszi meg, az olasz azt mondja, hogy „nem”, de megteszi, a brit pedig azt mondja, hogy „nem”, és ezt halálosan komolyan gondolja”. (Névtelen amerikai üzletember)
Ebédszünet: briteknél 12 óra, németek 13 óra, norvégok 11 óra, spanyolok 15 óra. Az olasz köztisztviselők hivatalosan 8-tól 14 óráig dolgoznak. Ha a belgák 11,30-ra tűzik ki a tárgyalás időpontját, az ebédmeghívást is jelent.
Az Európai Unió épületeiben, tanácskozásain javasolt a konzervatív öltözet.
Nagyon sok kultúrában, de a franciáknál különösen az étkezési asztalnál ne hagyjuk a kezünket az ölünkben – vulgáris gesztusnak számít -, fektessük karunkat az asztalra, nyilván nem könyökölve.
Nagy-Britanniában fontos, hogy ne tévesszük össze az Egyesült Királysággal. Helyértelmezésben Nagy-Britannia csak Angliára, Skóciára és Wales-re utal.
Az olaszok a nap bármelyik szakában szívesen megisznak egy kávét és gyújtanak rá egy cigarettára. Egy ebédmeghívás legalább 3 órás időtartam.
Az olaszok nagyon vigyáznak arra, hogy az üzleti megbeszélések feszültsége ne gorombaságban nyilvánuljon meg. Előnytelen ajánlatunkat ezért elbűvölő kedvességgel utasítják vissza.
Svédországban eszünkbe ne jusson szemetelni az utcán, ne tolakodjunk, ne menjünk bele vallási, politikai vagy adóügyi kérdések megvitatásába.
A franciáknál az étkezés szertartás, ezt soha nem az éhség csillapítására, hanem örömszerzésként teszik. Nagyon szeretne beszélni az étel elkészítéséről. Mindig dicsérjük a francia boraikat, erre nagyon kényesek.
Ha egy francia férfi felhív a lakására ez nőt, száz százalék, hogy ajánlatot fog tenni neki, ha mégsem – joggal sértődhet meg bármelyikük. A francia udvarol a partnere feleségének,de a lányának soha.
A németeknél az üzleti életben soha nem szabad eltérni az önözéstől. A németek még aztán is magázzák kollégáikat, hogy akár több évtizeden át osztoztak velük egyazon irodahelyiségen, és ha egy főnök keresztnevén szólítja a titkárnőjét, az az általános gyanú alakul ki, hogy viszonyuk van.
Európában a kimeresztett középső ujj jelentése közismert (csupán Angliában mutatják másképp: ott a mutató- és a kisujjat nyújtják felfelé). A németeknél a W alakban felmutatott három ujj neonáci jele tilos. Az oké-jelzésre összehajlított hüvelyk- és mutatóujj körét ne használjuk, ugyanis nagyon eltérő a jelzés. Lehet a nulla jele vagy lehet nagyon obszcén utalás is (ez utóbbi az olaszoknál).
Ne lepődjünk meg, ha német partnerünk – bár magázódik – részletesen beszél első adandó alkalommal az egészségéről, pontosabban, a betegségéről. Ez egy olyan helyi szokás. Aggódva érdeklődjünk ilyenkor, milyen gyógyszert szed.
Az angolok nem szeretnek egymáshoz érni. A kézfogás ugyan elfogadott dolog, de előfordul, hogy két jó barát harminc év alatt egyszer fogott kezet, mikor bemutatkoztak egymásnak. Tehát ne veregessük vállon angol partnerünket egy győztes golfjátszma után sem!
Az angol nők esetleg puszilkózhatnak, sőt, régi ismerősként ez angol férfi is üdvözölhet puszival egy nőt, de ez csak szigorúan az arcra és csak egyszer.
Az angolok szeretik a közhelyeket. A „how nice” (eredetileg „szép”, „kedves”, „jó”) bármikor használható, ha állásfoglalás nélkül akarunk beszélgetni akár az időjárásról, akár a munkamorálról. A „not very nice” is széles körben használható, vakaródzástól az emberevésig.
Az olaszoknál a pontosság viszonylagos fogalom. A megbeszélt időponthoz való késést inkább eltűrik, mint kedvelik. Ez negyedóra még belefér, de fél óra már nem.
Az osztrák bürokrácia valódi műalkotás, és a bürokratikus eljárással csakis önnön könyörtelen belső logikájukat követik, egészen a némelykor szürreális végkifejletig.
Az osztrákok örömmel használják ki nyelvük eredendő és mindig újjászülető gazdagságát, tehát velük kommunikálva igazán nagyon kell ismernünk a német nyelvet, és még így sem biztos, hogy minden verbális inzultust megértünk – ugyanis ehhez nem szükséges gesztikulálniuk sem.